Az emberek egyre több alternatív módszert próbálnak ki egészségük megőrzésének érdekében. Manapság az egyik legelterjedtebb lehetőség erre az ezüst kolloid használata. Az ezüstnek ismert háztartásbeli, ipari és kozmetikai elterjedése, azonban egészségügyi alkalmazásának megbízhatóságával kapcsolatban komoly kétségek merültek fel, ezért kutatócsoportunk ennek az anyagnak a sejtjeinkre gyakorolt hatásait vizsgálta.

Kísérleteink során emberi szemből izolált, a hámhiány pótlásában fontos szerepet betöltő, úgynevezett Humán Limbális (HuLi) sejteket kezeltük ezüst kolloiddal. A sejttenyészetet karcmodellként alkalmaztuk a szem sérülésének bemutatására; majd azt vizsgáltuk, hogy milyen hatásuk van az ezüst részecskéknek a sebgyógyulásra.

Megfigyeléseinknél többféle módszert is használtunk a kontroll - azaz nem kezelt, normál tenyésztési körülmények között fenntartott-, és a két eltérő koncentrációjú ezüst kolloiddal kezelt sejtkultúrák esetében.

Ahhoz, hogy a vizsgált anyag sejtekre gyakorolt hatásait nyomon követhessük, a sejteket Long-Term Scan mikroszkópos megfigyelés alatt tartottuk és számítógéppel vezérelt kamerák segítségével percenként felvételeket is készítettünk róluk.

Az ezüst kolloid hatására a sejtjeinkben található kromoszómák szerkezetében végbemenő változásokat pedig fluoreszcens mikroszkóp segítségével vizsgáltuk.

Egyre több szakirodalomban olvashatunk az ezüst részecskék előnyei mellett azok káros hatásairól is. Kutatásunkból kiderült, hogy az ezüst kolloid annál jobban lassította a sebek gyógyulását, minél nagyobb mennyiségben alkalmaztuk. Továbbá a kromoszóma szerkezetek kialakulását gátolta és kis mértékben alaki elváltozásukat okozta.

 

Ezen tapasztalatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az ezüst kolloid fenntartásokkal kezelendő anyag, melynek hatásairól érdemes további vizsgálatokat készíteni.

Baksa Viktória

Biomérnök hallgató

Families in USA buy more medicines per human than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing question to prescription therapy abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat health problems, but they can injury us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat failure to get or keep an erection. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very popular now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we should is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an erection and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile dysfunction.