Régóta ismert, hogy bizonyos „kalaposgombák” fogyasztása veszélyes lehet, de a penészes élelmiszereket sokáig csak esztétikailag kifogásolták, nem tekintették élelmiszer-biztonsági veszélynek. A mai ismeretek alapján visszatekintve, a mikroszkopikus gombák okozta mérgezések története a középkorig vezethető vissza.
Mikroszkopikus penészgombák a természetben nagy számban fordulnak elő. Közülük már több mint 350 fajról vált ismeretté, hogy mérgező anyagokat, mikotoxinokat képeznek, ezeket nevezzük mikotoxinogéneknek. Az általuk termelt mikotoxinok száma is meghaladja a 300-at. Szerencsére a gyakori gombák és a komoly veszélyt jelentő mikotoxinok száma jóval kevesebb, mintegy tízre korlátozható.
Sok mikotoxinogén gomba ubikviter, azaz környezetben mindenütt előfordul. Az élelmiszerek természetes mikrobiotájának és romlást okozó gombapopulációjának leggyakoribb nemzetségei azAspergillus, aPenicilliumés aFusarium. Mindhárom név az anamorf alakokra vonatkozik; ivartalan szaporító képleteik a konídiumok. Ugyanez a három nemzetség a mikotoxinok legfőbb termelője; közülük élen járnak aFusariumfajok, amelyek a különféle mikotoxinok mintegy harmadát képezik.
AzAspergillusfajok nagyon gyakoriak a környezetben, a talajban és a növényzeten, elsősorban, mint szaprobionták és mint másodlagos növényi kórokozók. A legtöbbAspergillusélelmiszereinkben romlást okozóként van jelen, általában tárolt termékeken fordulnak elő, pl. gabonaféléken, magvakon, fűszereken.
AzA. nidulansa szterigmatocisztin termelője, de ezt másAspergillusfajok is termelik. A szterigmatocisztin az aflatoxin prekurzora. Legfontosabb biológiai hatása a májkárosítás és a tumorképzés.
Kutatásunkban A. Nidulans fajok spóráit vizsgáltunk meg pásztázó elektronmikroszkóppal. A spórák morfológiai vizsgálata támpontot adhat egy új megkülönbözetési rendszer létrehozásához, mellyel könnyebben és gyorsabban felismerhetjük és kategorizálhatjuk a különböző gombaspórákat.
Tálas László
doktorandusz
Families in USA buy more medicines per person than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing problem to prescription therapy abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat health problems, but they can mischief us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat inability to get or keep an erection. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very popular now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we should is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an erection and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile disfunction.
A Debreceni Egyetem Mikrobiális Biotechnológiai és Sejtbiológiai Tanszékén 2005-ben alakult meg az eTox hallgatói munkacsoport. A kutatók Szemán-Nagy Gábor egyetemi adjunktus vezetésével a sejtbiológiai gyakorlatban általánosan elterjedt eszközök felhasználásával sejtpopulációk egyedi sejtjeinek több generációt átfogó vizsgálatát végzik, bepillantva az egyedi sejtek magánéletébe.
A rendszer számos nemzetközileg elismert kutatási eredmény létrejöttét segítette az élettudomány különböző területein a tumorkutatástól a biológiai úton termelt nanoszelén részecskék vizsgálatán át a viperatoxinok vizsgálatáig. Az alkalmazott kutatásokban való széleskörű részvétel mellett a hallgatói kutatócsoport alapkutatásokat folytat a sejtélettan és sejtviselkedéstan területén. A rendszerrel elért leghosszabb megfigyelési időtartam 15 nap volt, amely során a mikroszkóp alatt élő sejtekről percenként felvétel készült.
Szemán-Nagy Gábor előadásából egyebek mellett azt is megtudhatják a résztvevők, hogy hogyan tudjuk a saját DNS-ünket izolálni otthon, a konyhában. Az érdekes bemutató április 15-én, szerdán 15 órakor kezdődik a Libri könyvesboltban, a Fórum bevásárlóközpontban.
Families in USA buy more medicines per person than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing question to prescription curing abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat soundness problems, but they can injury us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat failure to get or keep an hard-on. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very pop now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we should is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an erection and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile disfunction.
Kedves Hallgatók!
Az alábbi linken elérhető az első előadás vázlata.
Az érdeklődőknek ajánljuk a következő videókat (angolosok előnyben):
1. Előadás PDF
Families in USA buy more medicines per person than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing matter to prescription medication abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat soundness problems, but they can harm us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat inability to get or keep an erection. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very pops now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we must is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an hard-on and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile dysfunction.
A megrögzött kutatók és azok az emberek akik nem a tudománynak szentelték az életüket ritkán beszélnek egymással munkájukról, a legfrissebb kutatási eredményeikről, vagy szakmájuk jelenlegi állásáról, fejlődéséről.
Ennek egyszerű az oka: ahhoz hogy két ember egy témában gondolatokat tudjon megosztani egymással, közös kommunikációs alapra, előképzettségre, sokszor közös gondolkodásmódra van szükség. Ennek az alapnak az elsajátítása egy sejtbiológus esetében például hosszú éveket vesz igénybe, így a szakmáról teljes mélységében laikusokkal beszélni nehéz.
Mi történik viszont akkor ha a kommunikációs nehézséget meg sem próbáljuk átlépni?
A hétköznapi emberek nem fogják sem érteni, sem szeretni a tudományt, a tudomány pedig elveszíti a laikusok motivációjából és érdeklődéséből fakadó interdiszciplinaritás lehetőségeit.
Ennek a kommunikációs gátnak a legyőzésében fontosak a TEDx Youth-hoz hasonló rendezvények, amelyek szórakoztató és közérthető formában közvetítik a megszerzett tudásnak azt a részét, amelyet minden embernek tudni és érteni érdemes.
Tálas László PhD hallgatónk előadását a sejtek magánéletéről élőben is követhetjük a szombati TEDx Youth-on, 14 órától.
Families in USA buy more medicines per person than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing matter to prescription therapy abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat soundness problems, but they can hurt us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat failure to get or keep an erection. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very popular now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we must is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an erection and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile disfunction.
"Üdv a virtuális valóságban! Vedd fel ezt a kütyüt és nézz körül, de előre szólunk, elképesztően hihető és ebből következően furcsa élményekben lesz részed. Vigyázz, hogy elég távol ülj az asztaltól, és próbáld rugdosódás nélkül élvezni a látványt."
Helyszín felelősök: Péter Ágota, Jákim Judit, Fidrus Eszter
Valami hasonló hangozhatott el a 2014-es kutatók éjszakáján az eTox standjánál, ahol a lelkes fiatalok, gyerekek és néhány bevállalósabb és érdeklődő szülő is megtapasztalhatta, milyen érzés belépni egy virtuális térbe, a világ első teljes virtuális valóság szemüvegének fejlesztői verzióján keresztül, ami végre a 'virtuális' szó mögé megkérdőjelezhetetlenül és büszkén biggyesztheti oda a 'valóság'-ot.
Az érdeklődés óriási volt, megesett hogy a lelkes résztvevők egy órát is vártak rá, hogy kipróbálhassák a Riftet. Az érdeklődők rövid bevezető után - mit tapasztalhatnak, hogyan érdemes ülni, milyen hatással van a virtuális valóság az ember térérzékelésére - kedvükre választhattak a rövid játékok közül.
A rendszer beállítás alatt, kérjük várjanak türelemmel
Elmagyarázzam hogy működik?
Állítsuk be a kamerát.
Háromnegyed órás várakozás után végre a virtuális valóságban
Belül egy hullámvasút, a monitoron kettő.
Tájékoztatás az érdeklődőknek
Festett arccal sajnos nem lehet feltenni a szemüveget, de jövőre visszavárjuk.
Families in USA buy more medicines per human than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing question to prescription medication abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat health problems, but they can damage us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat inability to get or keep an erection. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very popular now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we must is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an hard-on and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile disfunction.
DNS izolálás a konyhában, webkamerából kutatómikroszkóp
A workshop során egyszerű, otthon reprodukálható módszereket mutatunk be a molekuláris biológia és sejtbiológia területén. A résztvevők hétköznapi eszközök felhasználásával izolálhatják saját DNS molekuláikat nyálmintából.
Íme a DNS-ed! Fotók: Lövei Éva
Bemutatunk egy rendkívül egyszerű eljárást, amelyel olcsó webkamerából akár kutatási célra is felhasználható digitális videomikroszkóp készíthető alacsony költséggel.
Kutatómikroszkóp webkamerából.
Érdeklődőkben nem volt hiány.
A jövő kutatói?
Építsünk mikroszkópot!
Magyarázom a mikroszkópom. :)
Ez tényleg működik! Ki hitte volna?
Nyálminta...
Felelőségteljes feladat...
Egy csepp mosószer megszabadít a sejthártyától.
Akár így is lehet. Tényleg egyszerű.
Na, ebből mi lesz?
DNS-t izolálunk.
DNS vadászat...
DNS-t fogtam!
Lenyűgöző a tudomány! :)
Helyszín: Élettudományi Épület 1-es fésű, F.101 Sejtbiológia gyakorló labor
A program a Nemzeti Kiválóság Program a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 projekt keretében valósul meg
Families in USA buy more medicines per man than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing matter to prescription medication abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat health problems, but they can detriment us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat failure to get or keep an hard-on. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very pop now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we must is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an hard-on and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile disfunction.
Nagy érdeklődés volt a fluoreszcens mikroszkópia iránt. A résztvevők megnézhették a saját sejtmagjaikat, melyeket maguknak izoláltak a szájnyálkahártyjuk felszínéről.
A fluoreszcens mikroszkóp.
A mintákat DAPI-val festettük meg, majd 100/1.3 olaj immerziós objektív segítégével vizsgáltuk. A résztvevők számára képeket is készítettünk a sejtmagokról.
Families in USA buy more medicines per man than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing question to prescription medication abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat heartiness problems, but they can damage us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat failure to get or keep an hard-on. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very pops now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we must is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an erection and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile dysfunction.
Idén az eTox WG a Debreceni Egyetem Élettudományi épületében, 18 órától várja az érdeklődőket.
Helyszíneink:
1. Termodance: Játékok hőkamerára és Kinectre
A folyamatosan zajló program során a résztvevők termográfiás képalkotás révén ismerkedhetnek meg az anyagcsere és a hőtermelés kapcsolatával. A Microsoft Kinect rendszer a mozgásvezérelt játékos feladatok mellett, lehetőséget nyújt háromdimenziós scannelésre is, melynek során a résztvevők 3D virtuális modellje is létrehozható.
Helyszín: Élettudományi Épület 1-es fésű, földszinti előtér
A program a Nemzeti Kiválóság Program a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 projekt keretében valósul meg
2. Tudomány és virtuális valóság: Oculus Rift DK2 fejlesztői verzió
A résztvevők kipróbálhatják a virtuális valóság megjelenítők következő generációját.
Helyszín:Élettudományi Épület 1-es fésű, földszinti előtér
A program a Nemzeti Kiválóság Program a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 projekt keretében valósul meg
3.DNS izolálás a konyhában, webkamerából kutatómikroszkóp, sétarepülés a sejtmagban
A workshop során egyszerű, otthon reprodukálható módszereket mutatunk be a molekuláris biológia és sejtbiológia területén. A résztvevők hétköznapi eszközök felhasználásával izolálhatják saját DNS molekuláikat nyálmintából. Bemutatunk egy rendkívül egyszerű eljárást, amelyel olcsó webkamerából akár kutatási célra is felhasználható digitális videomikroszkóp készíthető alacsony költséggel. A program zárásaként lehetőség lesz egy emberi sejtmag örökítőanyagának háromdimenziós hisztogrammjában szimulátorszerű „sétarepülést” tenni.
Helyszín: Élettudományi Épület 1-es fésű, F.101 Sejtbiológia
gyak.labor
A program a Nemzeti Kiválóság Program a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 projekt keretében valósul meg
4.A sejtek magánélete
Infravörös videomikroszkópiával pillanthatunk be a sejtek rejtett magánéletébe.
Helyszín:Élettudományi Épület 1-es fésű, első emelet, 1.053 Sejt és szövettenyésztő labor
A program aNemzeti Kiválóság Program a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 projekt keretében valósul meg
5. Lássuk a DNS-ed!
A résztvevők megfigyelhetik saját mintájuk örökítőanyagát fluoreszcens mikroszkóp segítségével.
Helyszín:Élettudományi Épület 1-es fésű, első emelet, 1.004 Elektronmikroszkópos és képalkotó labor
A program a Nemzeti Kiválóság Program a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 projekt keretében valósul meg
6. Ismerkedés az elektronmikoszkóppal
A résztvevők kipróbálhatnak egy transzmissziós és egypásztázó elektronmikroszkópot, akár saját mintával is.
Helyszín:Élettudományi Épület 1-es fésű, első emelet, 1.053 Sejt és szövettenyésztő labor
A program a Nemzeti Kiválóság Program a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 projekt keretében valósul meg
Jó szórakozást kíván az eTox munkacsoport!
http://www.kutatokejszakaja.hu/2014/esemenynaptar/index.php?menu_id=4&hely=6
Families in USA buy more medicines per human than any other area. The availability of remedies provided by companies is certainly a contributing matter to prescription medication abuse epidemic. Many patients already know that medications are made to treat health problems, but they can damage us if taken incorrectly. Cialis is a well-known generic used to treat inability to get or keep an erection. Topics such as "how to get a free trial of viagra" or "generic name for viagra" are very pops now. Perhaps you already heard about it. What scientists talk about "what is the generic name for viagra"? Other question we have to is "healthy man viagra". Sometimes men who take street drugs like marijuana find it awkward to get an hard-on and turn to prescription drugs for a temporary solution. Additionally there are various unproven herbal medicines for erectile dysfunction.